2019. 01. 25. Hóban, szélben, téli tájon
Nekem személy szerint az egyik kedvenc iskolai programom a túrázás. Főleg akkor, amikor mi törhetjük, vagy taposhatjuk az utat. Elég kemény volt, ahogy az iskolától eljuthattunk a szépasszonyok völgyén keresztül a tóhoz. Nekem nagyon tetszett az, hogy taposhattam az utat, és hogy elöl mehettem néhány emberrel. A völgyben az út közepén hason csúszva jöttem le. Én egyáltalán nem fáztam, csak nagyon izzadtam, de ez még nem volt annyira zavaró. Néhány kilométer leküzdésével dombokon, és magas havon át odaértünk a tóhoz. Egy kicsit pihentünk, ittunk, és aztán megint nekivágtunk az útnak. Körülbelül 500 méter után jobbra, egy nagyon meredek hegy jött, amely nem volt hosszú, csak egyszerűen brutális, a hótaposóm, a sima talpával egyszerűen lecsúszott, így nagyon kellett küzdeni azért, hogy felérjünk. Ott találtunk tojásokat, meg egy fellógatott hordót, ami kiderült, hogy vadetető. Egy kis pihenő után indultunk. Itt megint kicsit megnyugodtunk, mert végig egyenesen kellett menni, de hamarosan jött egy kereszteződés, amin dél felé kellett menni, de képtelenség lett volna ott továbbmenni, így hát vissza, de most az első néhány embernek előrébb kellett menni, mint a többiek, hogy keressük az utat. Egy kis idő múlva kiderült, hogy egy kereszteződéssel előbb kellett volna dél felé menni. Így már csak követtük egy kocsi nyomait, és egy kis bandukolás után odaértünk a libalegelőhöz, ott szintén megálltunk, pihentünk, és hóangyalt csináltunk. Ezután már tudtuk az utat, csak mentünk fölfelé Szépasszonyok völgyén, és egy kis gyaloglás után ott volt az iskola. A suliban koccintottunk egyet, és utána mehettünk haza. 9-szer estem el.(Kaiser Donát 6.)
Pénteken délután elindultunk túrázni. És eléggé hideg idő volt, de én egyáltalán nem fáztam, még melegem is volt. Aztán hosszas sétálás után végre odaértünk a tóhoz. Ott leültünk és egy kicsit ettünk, ittunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a tóban, de aztán sajnos elindultunk. Másfele mentünk, mint tavaly. Sétáltunk egy picit, és megláttunk egy nagyon meredek és nagyon magas dombot. Én nem nagyon akartam felmászni, még meg is kérdeztük, hogy muszáj ezen oda felmenni? Aztán nagy keservesen nekiindultam. Nem volt könnyű feljutni, mert mindig csúszkáltam vissza. Detti néni mondta, hogy menjek az út szélén a fáknál, de én segítség nélkül akartam feljutni. Amikor feljutottunk, akkor Kriszta néni talált tojásokat. Előszőr nem tudtuk, hogy milyen tojás lehet, és aztán kiderült, hogy valamilyen madártojásféle. Azután elindultunk, és útközben meghallgattuk a fáknak a nyikorgását. Nekem tetszett, egészen addig, amíg vissza nem fordultunk, mert rossz fele mentünk és gyalogoltunk feleslegesen körülbelül fél kilométert. És végre valahogy visszaértünk a sulihoz és ott koccintottunk egy üveg almalével.(Trábert Letícia 6.)
Pénteken volt a téli túra. Én ennek nagyon örültem. De csak addig, amíg el nem kezdtünk gyalogolni! Az elején még örültem, mert volt egy nagy leejtő, amin csúszkáltunk. Vége lett a boldogságnak, mert jöttek a dombok, amin nem egykét szóból mentünk fel. Ezek a kis dombok semmik voltak ahhoz, ami utána jött. Mivel az a domb iszonyatosan magas volt. Négykézláb kellett felmenni. De megküzdöttünk vele. Mikor felértünk, Kriszta néni talált egy rejtélyes tojást. Csodálkoztunk azon az egy kicsi tojáson, de aztán megláttunk egy egész raklap tojást. Miután végigküszködtük magunkat, jött egy kevésbé nehéz leejtő. Majd megláttam asszonypajtásom, Dominikát. Odamentem hozzá pletykálni. Egész úton beszélgettünk. Végül ugyan ott kötöttünk, ki mint eredetileg. Visszamentünk a sulihoz, és ittunk egy boldogító alma levet. Vége lett a túrának. Én felvettem Dominika eldobott botját, majd mentem haza. Nekem az ilyen túrák nagyon tetszenek (a dombokat kivéve) mert mindig megmozgatnak. (Ignácz Vivien 6.)
 |
||||||||||||
|
Archívum |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| baracsdenes@gmail.com |
